"Üveget gyártani egy végtelen kereszt"
otto schott
 

Csonka és Fiai Kft. Általános Szerződéses Feltételei

1 Általános rész
1.1 (Egymásnak ellentmondó feltételek, írásbeliség) Általános Szerződési Feltételeink a mindenkori, az ügyfél által megismert változatban érvényesek minden, az ügyféllel megkötött és megkötendő szerződésünkre, egyéb feltételek nem válnak a szerződés részévé, még akkor sem, ha ezen egyéb feltételeket kifejezetten nem utasítottuk el. A szerződésbe nem foglalt további megállapodásokra az ügyfél csak abban az esetben hivatkozhat, ha azok írásban haladéktalanul megerősítésre kerültek.
1.2 (Ajánlat, a változtatás joga, adatrögzítés) Ajánlatunk kötelezettség nélküli mindaddig, míg konkrét határidőkre nem születik megállapodás. Termékeink műszaki színvonalának javítási jogát fenntartjuk. A szerződés lebonyolításához szükséges fontos adatokat számítógépen kezeljük és tároljuk.
1.3 (Beszámítás, visszatartás) Az ügyfél általi beszámítás vagy visszatartás – a nem vitatott, vagy jogerősen megállapított ellenkövetelések kivételével -, nem megengedett.
1.4 (Sürgős-/ kis volumenű megrendelések) Öt munkanapon belüli szállítási határidő esetén fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a megrendelést külön nem igazoljuk vissza.
1.5 (Illetékes bíróság/alkalmazandó jog) A szerződésből származó jogviszonyokra a magyar jog az irányadó. A szerződésből származó jogviták eldöntése 5 millió Ft perértékig a Soproni Városi Bíróság, ha a perérték több mint 5 millió Ft, akkor a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság illetékességébe tartozik.
1.6 (Felelősség) Saját, vagy törvényes képviselőnk által okozta kárért (beleértve a késedelemből eredő kárt is) csak akkor vállalunk felelősséget, ha az szándékosan vagy súlyos gondatlanságból ered. A jogszabályok keretei között csak az általunk előrelátható kárért felelünk, legfeljebb a szállítmány nettó értékéig.
2 Szállítás
2.1 A teljesítés helye: Sopron. A kárveszély az ügyfélre száll át, amint a szállítmány az üzemünket elhagyta, még akkor is, ha részszállítás történik vagy mi egyéb teljesítéseket, pld. küldést, kiszállítást, vagy felállítást, szállítási, csomagolási vagy biztosítási költségeket átvállaltunk.
2.2 Átvételi késedelem esetén az árut – a teljesítési igény fenntartásával – az ügyfél költségére betároltathatjuk, vagy előzetes figyelmeztetés és határidő megadása után az ügyfél számlájára más módon értékesíthetjük.
3 Szállítási határidők, késedelem
3.1 A szállítási idő csak megközelítő időpont, amelynek kezdete a megrendelési visszaigazolásunk beérkezése az ügyfélhez, de legkorábban a műszaki előkérdések tisztázása és az ügyfél által beszerzendő dokumentációk, engedélyek vagy jóváhagyások beérkezése, de semmi esetre sem korábbi, mint a kikötött előleg(ek) beérkezése. A szállítási határidő betartottnak minősül, ha annak lejártáig az áru az üzemet elhagyta, vagy az elszállíthatósága jelzésre került. A késedelmes szállításból eredő követelések vonatkozásában ld. 1.6 pontot.
3.2 Vis maior (felsőbb erők) és általunk nem befolyásolható sztrájkok, munkahelyről való kizárások, üzemzavarok, nyersanyag és munkaeszköz hiány, beszállítók késedelmes vagy kimaradó szállítása, vagy a megrendelő által igényelt pótlólagos vagy megváltoztatott teljesítések arányosan meghosszabbítják a szállítási határidőket, és az ilyen körülmények által okozott lehetetlenülés esetén mentesítenek minket a szállítási teljesítése alól. A fent felsorolt körülmények akkor is rajtunk kívül álló oknak minősülnek, amennyiben azok egy már fennálló késedelem közben léptek fel.
4 Fizetési feltételek, árváltoztatás
4.1 Az árak gyári átvétel esetére értendők. A számlaösszeg levonás nélkül a megadott határidőre magyarországi folyószámlánkra történő utalással esedékes költség és díjlevonás nélküli nettó EUR-összegben. Olyan ügyfelekkel, akikkel először vagy nem rendszeresen vagyunk üzleti kapcsolatban, illetve amennyiben egy korábbi szállítás késedelmesen került kifizetésre, vagy az ügyfél hitelképességének megalapozott megkérdőjelezése esetén ragaszkodhatunk az egyes szállítmányok előre történő kifizetéséhez, vagy a számlaösszegre vonatkozó valamilyen garancia nyújtásához.
4.2 Amennyiben a szállítmány megrendelése és a szállítás között több mint 3 hónap telik el, jogosultak vagyunk a kiszállításkor az aktuális árat számlázni. Amennyiben az árkülönbözet több mint 15%, a hátrányt szenvedő szerződő fél jogosult elállni a szerződéstől.
4.3 Kifogástalan áru megállapodás alapján történő visszaküldésekor az ügyfélnek vizsgálati és ügyintézési költséget számítunk fel a számlaérték 15%-ban, késedelmes fizetés esetén késedelmi kamatot a törvényes mértékben – mindkét esetben a további kártérítési igényre vonatkozó jogunk fenntartásával –, kivéve amennyiben az ügyfél bizonyítani tudja, hogy csak alacsonyabb, vagy egyáltalán semmilyen kár sem keletkezett.
4.4 Amennyiben az ügyfél a fizetéssel késedelembe esik, az összes követelésünk azonnal esedékessé válik, és mentesülünk a folyamatban lévő szerződéseinkben vállalt szállítások teljesítésétől. Folyamatban lévő szállítások esetében a fizetési határidő törlésével kérhetjük a készpénzfizetést az áru kiszállítását megelőzően. Ugyanez érvényes, amennyiben az ügyfél beszünteti a fizetéseit illetve fizetésképtelenné válik.
5 Tulajdonjog fenntartás
5.1 (Tulajdonjog fenntartás) A kiszállított áru mindaddig tulajdonunkat képezi, amíg az ügyfél a vele szembeni valamennyi követelésünket maradéktalanul ki nem fizette.
5.2 (A tulajdonjog fenntartásának meghosszabbítása) Az ügyfél a tulajdonjog-fenntartással érintett árut nem használhatja (f)el, illetve nem dolgozhatja fel olyan dologgal, amelyhez harmadik személy jogai fűződnek. Az ügyfél a tulajdonjog-fenntartással érintett árut szokásos üzleti tevékenysége során feldolgozhatja és/vagy elidegenítheti abban az esetben, ha az elidegenítéssel kapcsolatos követeléseit nem engedményezi, nem zálogosítja el, más módon nem terheli meg vagy azok valamilyen ellenkövetelésbe nem számíthatóak bele. A feldolgozás/elidegenítés után az előállított árukban közvetlenül (rész)tulajdont szerzünk, ill. részesedünk az ügyfélnek a vevőjével szembeni követeléséből.
6 Szavatosság, jótállás (garancia), pótalkatrész biztosítás
6.1 Amennyiben az ügyfél a megrendelt árut különleges, a szokásos alkalmazási területen kívüli célokra használja, köteles az árut a tervezett felhasználás előtt a speciális felhasználási célokra való alkalmasságra ellenőrizni – termékbiztonság szempontjából is –, valamint hogy a termék megfelel az összes vonatkozó műszaki, törvényi és hatósági előírásoknak. Az ügyfél alapanyag és szerkezeti előírásai vonatkozásában nincs felelősségünk a kívánt alapanyag vagy szerkezetek alkalmassága és engedélyezettsége kapcsán, és nincs különleges vizsgálati kötelességünk sem.
6.2 Termékeinkre a szavatossági kötelezettségünk azonban legfeljebb 2 évig tart, az adott ország törvényi előírásainak megfelelően. A garanciaidők a kiszállítással kezdődnek. Kopásnak, elhasználódásnak kitett alkatrészekre (pl. üvegfedél, szűrők) semmifajta garancia nem vonatkozik. A garancia nem fedezi a kifogásolt áru visszaszállítását és tisztítását.
6.3 Megalapozott minőségi kifogás esetén először saját döntésünk alapján csak pótteljesítésre vagyunk kötelesek. A pótteljesítés sikertelensége esetén igényelhet az ügyfél vételár-csökkentést, vagy elállhat a szerződéstől.
6.4 A pótlólagosan kiszállított áru szavatossági ideje lejár, amikor az eredetileg kiszállításra került áru szavatossági ideje lejár.
6.5 Amennyiben az ügyfél környezetkárosító, mérgező, radioaktív vagy egyéb veszélyes anyagokkal dolgozik, feltételezzük, hogy a törvényi vagy hatósági előírások kötelezik az ügyfelet a kifogásolt árunak visszaküldés előtti megtisztítására és a káros anyagok megfelelő ártalmatlanítására a vevőnél vagy a vevő által.
6.6 Amennyiben kötelesek vagyunk tartalék alkatrészeket tárolni, ez a kötelezettségünk a kiszállítást követő 5 évre korlátozódik. Ha a tartalék alkatrészeket nem mi állítjuk elő és azok a piacon már nem szerezhetők be, vagy a gyártáshoz felhasznált eredeti nyersanyag már nem áll rendelkezésre, az alkatrész-szállítási kötelezettségünk megszűnik.
7 Jogfenntartás, ipari jogvédelem, titoktartás
7.1 Az általunk gyártott vagy rendelkezésre bocsátott formákra, szerszámokra vagy egyéb berendezésekre, mintákra, ábrákra valamint műszaki és kereskedelmi dokumentációkra a tulajdonjogot, oltalmi jogot és szerzői jogokat fenntartjuk. Ez arra az esetre is vonatkozik, ha az ügyfél ezeknek költségeit teljes mértékben vagy részben átvállalta. Az ügyfél ezeket csak a megállapodott módon használhatja fel. A szerződés tárgyát képező termékeket az ügyfél írásos engedélyünk nélkül nem gyárthatja vagy gyártathatja.
7.2 Amennyiben a terméket ügyfelünk által rendelkezésünkre bocsátott rajzok, modellek, minták alapján gyártjuk, az ügyfél felelősséget vállal arra vonatkozóan, hogy a gyártással és kiszállítással ipari jogokat és harmadik személy egyéb jogait nem sértjük.
7.3 A velünk folytatott üzleti kapcsolatból származó, nem közismert ismeretanyagot az ügyfél harmadik személlyel szemben köteles titokban tartani.
2005. szeptemberi állapot szerint